Készen áll-e a mesterséges intelligencia, hogy helyettünk fogalmazzon? Mennyire kielégítő a program helyesírása? Szükség van korrektúrára?
Nagyot robbant 2023 elején az Open AI szoftvere (ChatGTP), amelyet szinte bármilyen szöveg megírására használhatunk. Ugyan nem új keletű a dolog, de most lett a nagyközönség számára elérhető és megismerhető – és higgyük el, nem ott tart a technológia, ami számunkra most látható belőle.
Legyen szó kérvényről, hivatalos levélről vagy akár teljes cikkről, valóban nagy segítségünkre lehet egy első verzió megfogalmazásában. A vázlat létrejötte után azonban jobban tesszük, ha „magyarítjuk” a szöveget, hiszen a magyar nyelv meglehetősen bonyolult, úgyhogy még biztosan időre lesz szüksége a szoftvernek, hogy azonnal észrevehetetlen legyen, nem ember fogalmazta. Addig azonban amennyiben szeretnénk munkánkat, mindennapjainkat egyszerűbbé tenni, hasznos lehet, ha valakivel még átnézetjük ezeket a szövegeket.
Legyünk óvatosak: amennyiben a mesterséges intelligencia adatbázisába téves információkat, álhíreket kapott akár korábban, akár tanulása során, az eredményszövegek hibásak lehetnek. Ezért kezeljünk fenntartásokkal, amit ír, illetve SEMMI ESETRE SE írassunk vele DOLGOZATOT, SZAKDOLGOZATOT. Az opponensek tapasztalatai és olvasmányai vannak annyira stabilak és kiterjedtek, hogy észre fogják venni a csalást, talán még az idegen szerzőt is, és hamar az egyetem falain kívül találhatjuk magunkat. Vannak azonban helyzetek, amikor a kapott írás jó alapja lehet egy munkánkat, szakmánkat támogató cikknek. Azonban ezek sok utólagos pontosítást, átfogalmazást, javítást igényelnek.
Akár Ön akár mesterséges intelligencia fogalmazta a szövegét, állunk rendelkezésére, hogy tökéletesítsük azt. Keressen minket bátran elérhetőségeink egyikén.